Ma gyanútlanul léptem a szokásos kisboltba reggeliért amikor rég nem látott ismerősbe akadtam.
Rám nézett és elsírta magát. Férfiember. Azt mondta sokat gondolt rám mostanában. A napokban kellett elaltatni a kutyáját.....Persze én ezen már négy éve túl vagyok amikor a karomban aludt el örökre a kutyánk, de most én is zokogva borultam a nyakába....Az eladó is csatlakozott hozzánk, az ő kutyáit három hete altatták el.
Ott álltunk a bolt közepén sírva és kibeszélve fájdalmunkat ki, hogy viselte az utolsó perceket és érezve az utolsó szívdobbanást....... egy időszak örökre lezárult.....a sok-sok kalandnak itt vége van... és a hiány érzése az ami marad. Persze az ember ilyenkor magát is siratja. A múló időt.És csak reménykedhet, hogy egyszer talán az égi mezőkön újra dobálhatja, a lasztit, faágat, játékait a kutyájának....
Bejegyzések
